|
2009-05-07 22:00:19, csütörtök
|
|
|
Magyarország mentális HIV-vírusa az SZDSZ
2009. május 7. 16:45:16
Radikális antikommunizmus, ugyanakkor lelkiismeret-furdalás nélküli koalíció a kommunista utódpárttal.
Liberális elvek, ugyanakkor kirekesztő, jakobinus gyűlölet minden eltérő gondolat iránt. A jobboldal folyamatos gyalázása, ugyanakkor felajánlkozás a Fidesznek. Minden deviáns kisebbség felkarolása, ugyanakkor az összmagyar nemzeti érdekek iránti legteljesebb érzéketlenség. E szemérmetlen kettősség jellemzi megalakulása óta azt a pártot, amely bár egyre zsugorodik, mára mégis maga alá gyűrte Magyarországot, és saját képére formálta, mondhatni, agresszíven asszimilálta koalíciós partnerét is. Alább bemutatjuk a Magyarországot szétporlasztó erkölcsi gyökerű általános válság legfőbb kórokozóját, a Szabad Demokraták Szövetségét, azzal a megjegyzéssel, hogy e mentális HIV-vírus mutánsai mára Erdélyben és más elszakított országrészekben is felütötték a fejüket, ezért nem árt óvakodni a fertőzéstől.
Világos tény, sőt mára közhely, hogy az 1980-as évek végének magyarországi rendszerváltási kísérlete zsákutcába jutott. Ennek számtalan oka van a magyar nemzeti értelmiség gyöngeségétől és naivitásától kezdve a társadalom széttagoltságán és ebből fakadó könnyen manipulálhatóságán keresztül a kommunista oligarchia előrelátó zsákmánykimentéséig, ám az egyik eredendő bűnről keveset beszélnek. Ez pedig nem más, mint a Szabad Demokraták Szövetsége. A szélsőséges liberális párt ugyanis zsigeri mimikri-politizálásából adódóan élen járt a rendszerváltási kísérlet idején a megtévesztésben. Hangos, radikális antikommunizmusuk magasra röpítette őket, hogy aztán sorra potyogtassák fertőző piszkukat a magyar mindennapokra. Az SZDSZ egyrészt kíméletlen aljassággal igyekszik elpusztítani minden megmaradt erkölcsi normát, másrészt e formáció politikusai bármikor lelkiismeret-furdalás nélkül tagadják meg fennen hirdetett elveiket. A radikális látszat-antikommunizmust a kommunista utódpárttal való összeállás követte, majd legújabban a Fidesz felé riszálta magát egy liberális vezér, aki szerint a legnagyobb ellenzéki párttal is elképzelhető az együttműködés, ha az megszabadul Orbán Viktortól. Az SZDSZ maga a megtestesült erkölcstelenség a közéleti prostitúció. E párt sajátja a mimikri, az alakoskodás. Bármilyen szerepet és annak az ellenkezőjét is bármikor eljátszik, ha annak révén a parlamenti küszöböt súroló törpepártként a hatalom birtokosa maradhat.
S ehhez az elvtelen tekergőzéshez páratlan gyűlölet is társul; gyűlölet mindenki iránt, aki veszélyezteti a szerintük őket megillető döntő befolyású pozíciókat. Az SZDSZ politikusai és szellemi holdudvarának kitartottjai, a média-prostituáltak, az ilyen-olyan egyetemi katedrákat bitorló és onnan az ifjúságot mérgező megmondóemberek arcátlanul maguknak vindikált, vélt szellemi fensőbbségük hamis tudatában farizeus moralizálgatással szirénáznak minden "szélsőséges", azaz védett státusukat akár a legcsekélyebb mértékben veszélyeztető megnyilvánulás esetén. E státust természetesen a nemzeti öntudattal rendelkező, a magyarságért cselekedni akaró és tudó emberek veszélyeztetik, ezért marnak bele mindenkibe, akiben lehetséges magyar példaképet sejtenek, ezért köpködik hisztérikusan nemzeti jelképeinket a Szent Koronától kezdve a Turulon át az Árpád-sávos lobogóig. Ezért nacionalista, klerikális és idejétmúlt számukra a Himnusz, ezért nevezik giccses fasisztának Wass Albertet, ezért nevetséges magyarkodás az ő interpretálásukban történelmünk jeles pillanatát megörökítő Feszty-körkép. Ezért mondhatta azt Eörsi Mátyás, az SZDSZ első számú külpolitikusa 2004-ben az elszakított magyarok magyar állampolgárságának visszaadásáról szóló népszavazás előtt, hogy ez "neki személy szerint" nem érdeke, és ezért ítélte el a párt elnöke, Kóka János az erdélyi magyar autonómiatörekvéseket. Ezért igyekeznek sárba rántani, megsemmisíteni mindent, ami nemes, szép, igaz, éltető erő. Azért akarják elrágni gyökereinket, hogy rávethessék magukat a kidőlő fára, és hersegve, csámcsogva fölfalhassák.
Megállapítható, hogy e rágcsálóhad megnyilvánulásai, cselekedetei alapján teljességgel idegen Magyarországtól, a magyarságtól.
De vajon honnan jöttek, kik ezek, akik tudatosan, gonoszságból, hideg számítással - és tegyük hozzá, főként a magyarság ostoba, önsorsrontó, báva tétlensége következtében - soha nem látott válságba és pusztulásba taszították Magyarországot?
"Mi, magyar demokraták (így! - a szerk.), utódai vagyunk mindazoknak, akik a francia forradalom hármas jelszavának örökségét kívánták politikai valósággá tenni. Annak az Európának a része akarunk lenni, amely az elmúlt kétszáz évben nagyobb haladást ért el, mint az emberiség egész addigi története folyamán. (...) Utódai vagyunk a polgári radikalizmusnak, amely általános választójoghoz, politikai jogokhoz akarta juttatni az egész magyar társadalmat, és amely utoljára érezte át teljes tragikus jelentőségében Magyarországnak a nyugati fejlődéstől való leszakadását.
Elődünk Jászi Oszkár, aki nem tett engedményt soha semmilyen színű totalitarizmusnak és nemzeti elfogultságnak. (...) Mérték- és példaadónak tekintjük a három magyar forradalmat: 1848-at, 1918-at és 1956-ot. (...) 1918 hozta meg a politikai szabadságjog teljességét, a munkásosztály emancipációját és az első földreformtörvényt. (...) A jog az ember elemi politikai állapota; jogaink ember mivoltunkban gyökereznek, s nem a 'közösség' javára végzett szolgálat jutalmaként nyerjük el őket a szolgálat arányában. A kötelességek következnek a jogokból és nem fordítva." E mondatok az SZDSZ 1988-ban megfogalmazott Elvi Nyilatkozatában olvashatók. És már itt tetten érhető e párt szélsőséges alapállása: az úgynevezett haladás elvont mítoszának hajszolása, a "nemzeti elfogultság" elleni harc (vagyis a nemzeti lét, egy adott nemzethez való tartozás lényegtelennek és esetlegesnek tekintése), a harcoló Magyarországot belülről tönkretevő, a Trianont és ezáltal egész huszadik századi tragédiánkat megalapozó Károlyi- és Jászi-féle 1918-as forradalom történelmi idolként való fölmutatása.
Az SZDSZ emblematikus alapítói - Kis János, Bauer Tamás, Pető Iván, Demszky Gábor, Haraszti Miklós, Tardos Márton és mások - mind a baloldal szignifikáns alakjai voltak, többjük a Magyar Szocialista-Munkáspártban is szerepet vitt, mások, mint például Demszky vagy Haraszti, a Kádár-rendszert balról, maoista alapról támadták. Közös volt bennük világnézetük folyamatos változtatása - ők ezt haladásnak,
fejlődésnek hívnák, pedig ez csak az identitás-zavaros ember lázas keresgélése, állandó alakoskodása. Közülük többen egyébként azóta kiléptek az SZDSZ-ből, például Kis János, de a korábban ugyancsak
emblematikus szabad demokrata Tamás Gáspár Miklós, Hack Péter vagy épp Tölgyessy Péter (utóbbi - minő figyelemre méltó váltás - a Fideszben folytatta pályafutását) is otthagyta az antikommunista retorika után 1994-ben éles fordulattal a Magyar Szocialista Párt koalíciós partneréül szegődött, Horn Gyula, az egykori karhatalmista kormányának tagjává lett pártot. Szép tablót lehetett volna festeni a koalíciós frakciókról: az 1956-os szabadságharc leveréséért önként fegyvert fogó Horn Gyula oldalán ott feszíthetett volna az egykori ötvenhatos halálraítélt Mécs Imre SZDSZ-es képviselő. Aki egyébként azóta már az MSZP-frakció tagja. E jelenségre jobb, ha nem is keresünk jelzőket.
Az SZDSZ gyökerei a hírhedt 1919-es katonatizedelő komisszár, majd marxista teoretikus, Lukács György "iskolájáig", illetve a Kádár-rendszer idején szellemi egyeduralmat gyakorló Aczél György köreiig nyúlnak vissza. Történelmi elődeik, a polgári radikálisok - Jászitól a ritkábban emlegetett Zsolt Béláig - voltak annak az úgynevezett urbánus értelmiségi rétegnek markáns képviselői, amely már a huszadik század első felében szellemi polgárháborúban állt az összefoglaló néven népinek nevezett, főleg írók által alkotott táborral. A népi-urbánus ellentétről, erről a huszadik századi magyar történelmet végighasító társadalmi rianásról Vásárhelyi Mária, az egykori SZDSZ-alapító, majd a Soros Alapítvány magyarországi helytartójaként tevékenykedő Vásárhelyi Miklós lánya, az SZDSZ közismert híve, médiaszociológus írt meglepően nyílt és őszinte publicisztikát a 168 Óra című szélsőséges hetilap 2007. február 6-i számában.
Idézzük a virtigli SZDSZ-közeli szerzőt: "A magyar középosztály kialakulása és fejlődéstörténete kacskaringós utat írt le az elmúlt másfél században. (...) Magyarországon ugyanis már a századforduló
előtti évtizedekben két egymástól elkülönülő középosztály létezett: az állami bürokrácia állásait betöltő, alapvetően a birtokait veszített közép- és kisnemesi családok sarjaiból verbuválódott, önmagát 'nemzetiként' és/vagy 'keresztény, úriként' megjelelő középosztály, illetve a polgárosodás motorját képező 'polgári' középosztály. Vagyis a mostani társadalmi szembenállás gyökerei valójában a 19. század második feléig nyúlnak vissza, és a középosztály megosztottságából fakadnak. Az önmagát 'a nemzet gerincének' tekintő keresztény-úri középosztály tagjai a kezdetektől görcsösen ragaszkodtak korábbi kiváltságaikhoz. A kibontakozó kapitalista viszonyok számukra nem jelentettek mást, mint az ellenséget, amely megfosztotta őket birtokaiktól, előjogaiktól, életformájuktól. Így aztán egyrészt alkalmatlanok voltak arra, hogy a polgárosodás élére álljanak. Másrészt ellenségként tekintettek azokra, akiket nem öröklött jogaik, hanem - az iparosodás és a kereskedelem felvirágzása során - azok a készségek emeltek a középosztályba, amelyeket az új viszonyok megkívántak. (...) A kétféle identitású középosztály megosztottságát és belső ellentéteit tovább mélyítette a trianoni trauma: az elcsatolt területekről több százezer, önmagát a középosztályhoz tartozónak valló, ám megélhetési forrást nélkülöző magyar települt vissza. Jelentős részük 'keresztény-úri-magyar' mivoltára hivatkozva kívánt egzisztenciához jutni, illetve másokat kiszorítani pozícióiból." Vásárhelyi Mária azt is világossá teszi, kiket ért a hagyományos, keresztény magyar középosztállyal szembenálló polgári középosztályon: "A numerus clausus pedig már a húszas évektől törvényesítette a polgári középosztály gerincét adó zsidóság kiszorítását az állami pozíciókból és a szellemi életből."
Nos, ez az a réteg, amely vállaltan az SZDSZ történelmi előképe. S ez a történelmi gyökere a "polgári középosztály", vagy urbánus értelmiség, vagy liberális intelligencia - nevezze ki-ki tetszése szerint -, valamint a "népi" értelmiség, a keresztény középosztály kibékíthetetlen szembenállásának. Utóbbi réteget egyébként ráadásul kommunista társutassággal is vádolja Vásárhelyi Mária idézett írásában: "S bár a diktatúra felpuhulásával párhuzamosan nem csupán javult a helyzetük, hanem valójában elsősorban ők voltak azok, akikkel a Kádár-rendszer kiegyezett, a rendszerváltást követően mégis elemi erővel tört föl e rétegben az évtizedek óta elfojtott sérelem, a revánsvágy. Ez a réteg érezte leginkább úgy: a rendszerváltással eljött az ő ideje, és 'benyújthatja a számlát'. Ezt pedig a kommunista diktatúra idején elnyomott, de hallgatólagosan mindvégig elevenen élő 'nemzeti', 'keresztény', 'úri' származásból eredeztethető felsőbbségére alapozták, illetve arra a meggyőződésre: ők képviselik a kommunizmus idején megszakadt történelmi folytonosságot. Ezen a zűrzavaros és avítt ideológiai alapon, valamint az ebből fakadó, valós és vélt sérelmekre alapozott, engesztelhetetlen antikommunizmus talaján szerveződött újjá a hazai jobboldal a rendszerváltás idején."
Mintha bizony nem épp az SZDSZ lett volna az a párt, amely a leghangosabb, legradikálisabb antikommunista retorikával lépett föl. És bizony pont a liberális párt volt az, amely már 1987-ben, a lakiteleki találkozót - amelyen e tábor jelesei közül ott volt Konrád György író, az SZDSZ egyik szellemi háttérembere - követően nem antikommunizmussal, hanem inkább kollaborációval vádolta a Magyar Demokrata Fórumot. Amely szerveződés akkor még a hagyományos keresztény-nemzeti középosztályt képviselte.
Vásárhelyi Mária ugyanakkor keresetlen őszinteséggel ír a rendszerváltási kísérlet időszakában SZDSZ-ként manifesztálódott "polgári középosztályról" is: "Miközben a másik oldalon - az elmúlt évszázadban lejátszódó folyamatokhoz hasonlóan - teljesen elkülönülten kialakult egy új, alapvetően ideológiamentes, pragmatikus középosztály." És itt be is zárul a kör. Vásárhelyi Mária, az SZDSZ-közeli médiaszociológus igazolta azt a tételünket, hogy a liberális pártnak valójában nincsenek elvei, és amit akként hirdet, az pusztán csalétek. És bár az első szabad választások óta folyamatosan zsugorodik a párt (az 1990-es választáson a szavazatok 24,09 százalékát gyűjtötte be az SZDSZ, 1994-ben 17,62-öt, 1998-ban már csak 6,22 százalék jutott a liberálisoknak, 2002-ben 5,57 százalékot, tavaly ugyanakkor a négy évvel korábbinál valamivel többet, 6,50 százalékot kapott), mégis megkerülhetetlennek bizonyul, és sorsfordító döntéseket erőltet rá Magyarországra, akár saját koalíciós partnere ellenében is. Ilyen például a társadalombiztosításban felhalmozott adóforintok széthordására bevezetendő több-biztosítós egészségügyi rendszer. Ezt kizárólag ez a mára mindössze egy százalékosra zsugorodott törpepárt akarta lenyomni a magyarság torkán, mégis sikerült nekik, s még a korábban tiltakozó néhány szocialista országgyűlési képviselő is behódolt, és úgy szavazott a törvényről, ahogy azt az SZDSZ akarta. Nesze neked, demokrácia!
Az SZDSZ-t tehát nem értékek, hanem érdekek tartják egyben. És a gyűlölet mindenki iránt, aki ezzel szembesíti őket, illetve úgymond zavarja köreiket. A párt értelmiségi holdudvarába tartozó Kornis Mihály drámaíró egy alkalommal eszenciálisan meg is fogalmazta ezt a jakobinus görcsöt az SZDSZ Beszélő című lapjának 1993. december 2-i számában: "Mi még sokkal jobban gyűlölünk titeket, mint ti minket."
A retorika mit sem változott az elmúlt száz évben. A hagyományos középosztály mint retrográd, sárba ragadt (Tamás Gáspár Miklós, az SZDSZ-ből azóta kilépett alapító egykori megfogalmazásában a "lábszagot" és "mucsát" képviselő), fölösleges réteget, sőt, mint történelmi limlomot jeleníti meg a liberális médiafalka, míg a "polgári középosztály" a maga elvmentességével és "pragmatizmusával" (mely kifejezés eufemisztikus megfogalmazása a "cél szentesíti az eszközt", netán a "pénznek nincs szaga" gyakorlatának) a progresszió, a haladás elvont fogalmainak képviselője. A vér nem válik vízzé Vásárhelyi Mária esetében sem, hiszen így ír: "E két párhuzamosan létező középosztály között ma is elevenen lüktető feszültségek alapja és ereje kísértetiesen idézi az évszázaddal korábbi viszonyokat.
Napjainkban ez éppúgy a progresszió fékezőjévé, a modernizáció akadályává válhat, ahogyan ez rendre megtörtént az elmúlt másfél évszázadban. A két középosztály közt feszülő ellentéteket minden
eddiginél láthatóbbá és élesebbé teszi a társadalom modernizációját jelentő reformfolyamat, amelynek sikere vagy sikertelensége a középosztályok között dúló háború végére is pontot tehet. Mert eldőlhet: közülük melyik erősödik, melyik gyengül meg végérvényesen. Ezért és ennyiben nem csalatkozunk, amikor úgy érezzük: a szélsőségesen megosztott társadalomban, a kétféle középosztály tagjai között élet-halál harc folyik. S ez a küzdelem nemcsak a középosztályok, hanem a társadalomfejlődés irányát is hosszú távra meghatározhatja."
Nos, Vásárhelyi Máriának utolsó két mondatában kétségtelenül igaza van. S ezzel feltárul az SZDSZ genezise. Magyarországon elsődlegesen nem a magyarság szakadt ketté, hanem a keresztény-nemzeti értelmiségi, polgári réteget akarja megsemmisíteni egy elvek, erkölcsök, értékek nélküli réteg, amelynek politikai képviselője az SZDSZ.
Ágoston Balázs
Forrás: Jobbik.Net
|
|
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
Címkék: manifesztálódott, megnyilvánulásai, szembenállásának, antikommunizmust, elvmentességével, médiaszociológus, pragmatizmusával, megtévesztésben, középosztályhoz, magyarországtól, megosztottságát, politizálásából, antikommunizmus, rendszerváltási, kibékíthetetlen, középosztályról, polgárháborúban, magyarországnak, kiváltságaikhoz, életformájuktól, egzisztenciához, rendszerváltást, kollaborációval, széttagoltságán, törvényesítette, meghatározhatja, erkölcstelenség, radikalizmusnak, országrészekben, középosztállyal, legradikálisabb, modernizációját, ideológiamentes, helytartójaként, hallgatólagosan, nyilatkozatában, kommunista utódpárttal, jobboldal folyamatos, összmagyar nemzeti, 1980-as évek, magyar nemzeti, társadalom széttagoltságán, kommunista oligarchia, egyik eredendő, szélsőséges liberális, rendszerváltási kísérlet, magyar mindennapokra, liberális vezér, legnagyobb ellenzéki, megszabadul Orbán, megtestesült erkölcstelenség, közéleti prostitúció, Szabad Demokraták Szövetségét, Szabad Demokraták Szövetsége, Orbán Viktortól, Szent Koronától, Wass Albertet, Eörsi Mátyás, Kóka János, Elődünk Jászi Oszkár, Elvi Nyilatkozatában, Bauer Tamás, Pető Iván, Demszky Gábor, Haraszti Miklós, Tardos Márton, Magyar Szocialista-Munkáspártban, Tamás Gáspár Miklós, Hack Péter, Tölgyessy Péter, Magyar Szocialista Párt, Horn Gyula, Mécs Imre SZDSZ-es, Lukács György, Aczél György, Zsolt Béláig, Vásárhelyi Mária, Soros Alapítvány, Vásárhelyi Miklós, Konrád György, Magyar Demokrata Fórumot, Kornis Mihály, SZDSZ Beszélő, Vásárhelyi Máriának, Ágoston Balázs,
|
|
|
|
kommunista utódpárttal, jobboldal folyamatos, összmagyar nemzeti, 1980-as évek, magyar nemzeti, társadalom széttagoltságán, kommunista oligarchia, egyik eredendő, szélsőséges liberális, rendszerváltási kísérlet, magyar mindennapokra, liberális vezér, legnagyobb ellenzéki, megszabadul Orbán, megtestesült erkölcstelenség, közéleti prostitúció, parlamenti küszöböt, hatalom birtokosa, elvtelen tekergőzéshez, szerintük őket, ilyen-olyan egyetemi, ifjúságot mérgező, legcsekélyebb mértékben, nemzeti öntudattal, magyarságért cselekedni, elszakított magyarok, párt elnöke, erdélyi magyar, kidőlő fára, magyarság ostoba, francia forradalom, része akarunk, elmúlt kétszáz, emberiség egész, polgári radikalizmusnak, egész magyar, nyugati fejlődéstől, három magyar, politikai szabadságjog, munkásosztály emancipációját, ember elemi, szolgálat arányában, kötelességek következnek, úgynevezett haladás, adott nemzethez, harcoló Magyarországot, baloldal szignifikáns, identitás-zavaros ember, antikommunista retorika, egykori karhatalmista, koalíciós frakciókról, 1956-os szabadságharc, egykori ötvenhatos, hírhedt 1919-es, polgári radikálisok, ritkábban emlegetett, úgynevezett urbánus, huszadik század, összefoglaló néven, népi-urbánus ellentétről, huszadik századi, egykori SZDSZ-alapító, virtigli SZDSZ-közeli, magyar középosztály, elmúlt másfél, állami bürokrácia, birtokait veszített, polgárosodás motorját, mostani társadalmi, középosztály megosztottságából, nemzet gerincének, kezdetektől görcsösen, kibontakozó kapitalista, polgárosodás élére, kereskedelem felvirágzása, készségek emeltek, kétféle identitású, trianoni trauma, elcsatolt területekről, középosztályhoz tartozónak, numerus clausus, húszas évektől, polgári középosztály, állami pozíciókból, szellemi életből, történelmi gyökere, keresztény középosztály, diktatúra felpuhulásával, rendszerváltást követően, réteg érezte, rendszerváltással eljött, kommunista diktatúra, kommunizmus idején, ebből fakadó, hazai jobboldal, rendszerváltás idején, liberális párt, lakiteleki találkozót, másik oldalon, elmúlt évszázadban, liberális pártnak, , ,
|
|
|
|
2024. április
| | Hét | Ked | Sze | Csü | Pén | Szo | Vas | |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | |
8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | |
15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | |
22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | |
29 | 30 | |
| |
|
|
ma: |
0 db bejegyzés |
e hónap: |
0 db bejegyzés |
e év: |
0 db bejegyzés |
Összes: |
64003 db bejegyzés |
|
|
|
|
- Ma: 2234
- e Hét: 16464
- e Hónap: 27575
- e Év: 181071
|
|
|